Barcsay - Sturcz János

125 éve, 1900. január 14-én született Barcsay Jenő (1900-1988) festőművész, egyetemi tanár, festőgenerációk mestere, a 20. századi magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja.
Kiállításai közül talán a legnagyobb sajtóvisszhangot az 1982-es műcsarnokbeli tárlata váltotta ki. Az itt kiállított, a kritikusokat és a közönséget is erősen megosztó, végletekig redukált fekete képek emléke indította Sturcz Jánost is tanulmánya megírására. Az életműben elmélyedve hamarosan világossá vált számára, hogy ezek a művek csak látszólag hasonlóak a kortárs nyugati radikális monokróm absztrakt vagy konkrét festészet alkotásaihoz. Gyakorlatilag értelmezhetetlenek a nélkül a belső festői-szellemi folyamat nélkül, amelyen Barcsay a húszas évektől keresztülment, s amelynek eredményeként oueverjében különös módon folytonosan váltakoztak a sötét és világos periódusok. A szerzőt ez a felismerés késztette arra, hogy ha nem is a klasszikus művészettörténeti monográfia módszerével, hanem csak ezt az egy szálat kiemelve a sötét és világos metaforikus jelentéseinek változásait követve vizsgálja meg Barcsay teljes életművét.
Izgalmas, ahogy Sturcz műcentrikusan, a műalkotásokon keresztül tárja az olvasó elé Barcsay szellemi és lelki, spirituális váltásait, olykor az aktuális kánon igaznak vélt értékítéleteit cáfolva. Teszi mindezt azzal a nyíltan vállalt szándékkal, hogy Barcsay Jenő (el)ismertségének és megbecsültségének utóbbi évtizedekben tapasztalható visszaesését megállítsa, életművének hazai és nemzetközi jelentőségére felhívja a szakma és a szélesebb közönség figyelmét.