A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat.
Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?
Ablonczy Balázs 1974-ben született Budapesten. Történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója és a HUN REN BTK Történettudományi Intézetének kutatója, a Horthy-kori osztály vezetője. Szakterülete a huszadik század első felének magyar történelme. Családjával Budapesten él. A Jaffa Kiadónál eddig hat kötete jelent meg, a legutóbbi: Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák (2022).
