Nem éppen kirívó esemény, ha valaki a kifejezés nehézségébe ütközik: szinte lépten-nyomon előfordul, hogy a nyelv nem adja magát vagy nem forog, s a beszéd fonala megszakad, a szavak pergése megakad. Móricz azonban éppen hogy beszél ott, ahol más hallgat. Az irodalom legsajátosabb teljesítménye mintha abban állna, hogy nyelvében alakot ölthet, megszólalhat az, aminek látszólag nincs helye ebben a nyelvben [...]. Kosztolányi tulajdonképpen éppúgy nem a Móricz-elbeszélések szűkszavúságát emeli ki, fokozva-kiélezve az elhallgatások súlyát, ahogy a későbbi pályatárs, Esterházy Péter híres-hírhedt előszó-esszéje sem: ahol >>lassan elfogy a levegő, két ember néz farkasszemet, [...] két artikulálatlanság, két némaság - amire Móricznak még mindig marad szava. [...] (ahol - tehát? - minden szöveg, a tér is.
