Elfogták a világtörténelem talán legnagyobb gyilkosát, írta szalagcímében a New York Times 1946. március 17-én. S valóban, kevés olyan ember van, akinek kezéhez közel egymillió ártatlan ember, férfiak, nők és gyermekek vére tapadt. Rudolf Höss, a náci Németország által létrehozott legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő koncentrációs és megsemmisítő tábor parancsnokaként, nagy kötelességtudattal és munkakedvvel, szenvtelenül működtette éveken keresztül az Auschwitz és Birkenau közelében felépített táborkomplexumot.
A háború után, lengyel fogságban írt önéletrajzi feljegyzései egyedülálló betekintést engednek a parancsokat kérdések nélkül végrehajtó és végrehajtató tömeggyilkos belső fejlődéstörténetébe. Végigkövethetjük az életét a kora gyermekkortól az első világháborús katonalétig, az első politikai gyilkosság és többéves börtönfogságtól a dachaui koncentrációs táborban eltöltött formatív évekig. Részletesen megismerhetjük, hogy miként emelkedik először a sachsenhauseni védőőrizetes, majd az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokságáig, majd egészen a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének hivatalvezetői posztjáig. 1944 kora nyarán újra Auschwitz élén áll, hogy levezényelje a megsemmisítő tábor legnagyobb szabású megsemmisítési projektjét, a vidéki magyar zsidók legyilkolását. Az ún. magyar akció (Ungarn-Aktion) keretében 437.000 magyarországi zsidó érkezik a táborba, akik közül 300.000-345.000, köztük 100.000 gyerek, azonnal a gázkamrákba kerül.
A magyar olvasóközönség által Robert Merle 1952-ben írt fiktív önéletrajzi regénye (Mesterségem a halál) által megismert Höss most saját szavaival mondja el élettörténetét. Egy olyan emberét, akit egyáltalán nem zaklatták fel a tömeggyilkosságok. Senkit sem öltem meg személyesen, pusztán az auschwitzi megsemmisítési program vezetője voltam, mondta, s egyszerűen nem értette azokat a kérdéseket, amelyek arra vonatkoztak, hogy a meggyilkoltak rászolgáltak-e a kegyetlen halálra. Már a feltevést is irreálisnak tartotta: nem érti, kérem, hogy nekünk, SS-embereknek, nem az volt a dolgunk, hogy ilyesmiről gondolkodjunk; eszünkbe se jutott soha. Emellett az, hogy mindenről a zsidók tehetnek, természetes dolognak számított. Mint régi, fanatikus nemzetiszocialista tényként fogadta el az antiszemitizmust. Olyan alapvető tételnek könyveltük el ezt, amiben kérdés nélkül hisz az ember; semmiféle kételyem nem volt ezzel kapcsolatban. Teljességgel meg voltam győződve arról, hogy a zsidók az ellenpólust képviselik a német néppel szemben, s előbb-utóbb bekövetkezik a végső leszámolás a nemzeti szocializmus és a világzsidóság között, még békeidőben is. E doktrínák alapján feltételeztem, hogy a többi nép előbb vagy utóbb ugyancsak meggyőződik a zsidó-veszélyről, s hozzánk hasonlóan állást foglal vele szemben.
A Martin Broszat (1926-1989) német történész által közreadott és bevezető tanulmánnyal ellátott feljegyzéseket Kádár Gábor és Vági Zoltán történészeknek a Rudolf Höss és a magyar holokauszt kapcsolatát bemutató utószava zárja. A magyar kiadás elé Gellért Ádám írt bevezető tanulmányt.
