A nevelésről elsősorban a szűkebb vagy tágabb család, a pedagógusok és edzők szerepe jut eszünkbe - és sokszor alig számolunk azzal az erőteljes formáló (és gyakran romboló) hatással, amelyet a kortárscsoport jelent. Körülbelül kilencéves kortól a kortársak visszajelzései elemi módon befolyásolják a kiskamasz önértékelését. Ha e visszajelzések negatívak, ha csúfolják, zaklatják, bántalmazzák, esetleg levegőnek nézik vagy aktívan kirekesztik őt, az nehezen elbírható lelki terhet jelent a gyereknek, és sok esetben tartós érzelmi sérüléseket okoz.
A társak - ráérezve a sebezhetőségre - gyakran arra szállnak rá, akinek otthon is problémái vannak, de ez nem szükségszerű: rendezett hátterű gyerekkel is előfordulhat, hogy csúnya konfliktusokba keveredik, kirekesztés vagy zaklatás áldozata lesz. Ráadásul - bár minden szülő azt reméli, hogy az ő gyereke szólna neki, ha ilyesmi történne vele - a család sokszor nem is tud erről, csak azt érzékelik, hogy a gyerek nincs jól, furcsán viselkedik.
Mit tehetünk, ha a gyerekünket zaklatják, bántják, kirekesztik az iskolában, más gyerekközösségben vagy az Interneten? Talán arra gondolunk, az iskola dolga, hogy az ilyesmit rendszerszinten kezelje. Jogos elvárás, de mi van, ha ez nem elég hatékony? Esetleg az jut eszünkbe, hogy majd mi kapcsolatba lépünk az iskolával vagy az érintett gyerekek szüleivel, és kézbe vesszük a dolgot. Bizonyos esetekben így kell tennünk, de van, amikor csak rontunk vele a helyzeten, és a bántalmazás rejtettebben, alattomosabban folytatódik.
Napjaink egyik legismertebb gyermekpszichológusa, a világszerte és Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendő Kim John Payne (Egyszerűbb gyermekkor, Melegszívű fegyelmezés) új könyvében megmutatja, miként taníthatjuk meg a gyermekünknek jól kezelni a hasonló helyzeteket. Ahelyett, hogy passzívan elszenvedné a bántást, vagy mindig azonnal felnőtt beavatkozást követelne, visszaveheti az irányítást azáltal, hogy saját reakcióit szabályozza.
E könyv egy olyan eszköztár, amely elősegíti a problémamegoldást az általános- és középiskolai években. Első része a szülőnek, pedagógusnak szól, a második rész, mely tíz tinédzser történetét tartalmazza, közös olvasmány a gyerekkel. Ez Payne évtizedek óta bevált módszere: ahelyett, hogy megmondaná a gyereknek, mit tegyen, elmeséli, mit tett egy másik gyerek hasonló helyzetben, majd megbeszélik, hogyan működhetne az adott megközelítés számára is. Ez új hidat építhet felnőtt és gyermek között, miközben a sebezhetőséget ígéretté és lehetőséggé változtatja.
A kötet elnyerte az Amerikai Nemzeti Szülői Szövetség díját.
