Hogy megértsük a világon élő szörnyetegeket, bele kell látnunk a fejükbe.
Ez egy nagyon veszélyes vállalkozás, különösen, ha az ember egy idő után empatikus lesz, és kezdi
elveszíteni az erkölcsi érzékét.
Velem ez még sosem történt meg...
Sosem tapasztaltam ellentétes érzéseket egyetlen üggyel kapcsolatban sem.
Ami jó, az jó, és ami rossz, az rossz. Ez ilyen egyszerű. Fekete és fehér. Nincs olyan, hogy szürke.
De a fenébe ezzel az üggyel! Most már azt sem tudom, hogy melyik oldalon állok. Nem
értem, hogyan képes ez a város létezni anélkül, hogy megtörne a sok hazugság súlya alatt.
Valahányszor rábukkanok valami kis igazságra, görcsbe rándul a gyomrom, gyorsabban ver a
szívem, és egy kicsit jobban gyűlölöm ezt a helyet. Valahányszor azt gondolom, hogy már
hallottam a legrosszabbat, újabb igazság kerül a felszínre a lángra kapott rengeteg hazugság
hamva alól.
És ami a legrosszabb, már azt sem tudom, hogy kiben bízhatok. Teljesen összezavarodtam.
Büszke voltam magamra, amiért engem nem lehet átverni.
Ám mindig rájövök, ha valaki hazudik nekem.
Sosem hittem, hogy valaha is elvakíthat a szerelem... amíg meg nem ismertem Lanát.
