Egy tavaszi délutánon fogott el a szégyen, hogy testem van. Egy olasz vidéki kisvárosban Erica lassan felnő: átéli iskolatársai és nővére zaklatását, ismerkedik a testével, furcsábbnál furcsább fiúkkal randevúzik, sorskérdésekről beszélget a máglyák fényétől izzó Ferragosto-éjszakán, ahol a vágy kegyetlen rendezőként uralja a valóságot. A test rémisztő ereje elől a misztikus aszkézisbe menekül. Próbálja eltemetni magát az erdőben, böjtökkel tisztul, amelyek áttetszővé teszik a bőrét és ragyogóvá a tekintetét. Szentek képeit gyűjti, vértanúk történeteit fűzi össze, és egy olyan új vallás apostolának képzeli magát, amelyben a vágy nem létezik. Ám amikor a test egyre könyörtelenebbül követeli a magáét, már csak az önbüntetés marad. A testtől azonban nincs menekvés – csak a halálban. Pacini regénye profán zarándoklat a fájdalom, a gyönyör, a bűntudat, a tudatosság, a szégyen és a büszkeség állomásain keresztül. Páratlanul érett irodalmi debütálás, egyszerre közvetlen, zavarba ejtő és költői, egy hétköznapi élet története, amely a miénk is, ha van bátorságunk ezt beismerni. Veronica Pacini (1987, Marche) antropológus és író. Bologna és Párizs egyetemein tanult társadalmi és kulturális antropológiát, majd kutatásai mellett novellákat és verseket publikált. Első regénye, A nő teste 2022-ben jelent meg a Fandango Kiadónál. Írásaiban a test, a vágy, a szégyen és az önismeret kérdéseit vizsgálja lírai hangon, nyers őszinteséggel.
