A másik egy című emlékirat Szkárosi Endre korábbi visszaemlékezése (Egy másik ember, Eszmélkedéstörténeti emlékirat 2011, Orpheusz Kiadó) folytatásának tekinthető. A szerző azt tűzi ki célul, hogy az 1995-től 2012-ig terjedő életszakasza személyes kultúrtörténetét írja meg, azaz annak az avantgárdban gyökerező művészeti életnek a szubjektív felidézését vállalja, melyben aktív formálóként vett részt. Kockázatos és nagyvonalú akció, hiszen a kultúra személyes nézőpontja az alkotót magát is feltárja, és szükségszerűen magánéleti szálak is szövődnek a történetbe. Az olvasó ezt az izgalmas keveréket tarthatja kezében, és követheti Szkárosi Endre művészeti pályájának alakulását, a művek születési körülményeit, a tudományos pályája nehézségeit, valamint betekintést kaphat baráti, családi viszonyaiba. A könyv amellett, hogy pontos kultúrtörténeti dokumentum, magánéleti emlékirat is, és mint ilyen visszaemlékezés, szükségszerűen szubjektív és a fikciós szépirodalom területén is helyt áll, fejlődésregényként is olvasható.
