A kötet Platón két leghíresebb dialógusát tartalmazza. A lakoma szereplői Erósznak, a szerelem istenének mérhetetlen hatalmát igyekeznek bemutatni, ki-ki a maga módján. A Szókratész védőbeszéde azt a Kr. e. 399-ben lezajlott koncepciós pert idézi fel, amelynek végén Platón mesterét halálra ítélték.
Az emberi nemek száma három volt, nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt, ennek csak a neve maradt ránk, ő maga eltűnt.
Úgy találtam, hogy ugyanaz a hibájuk a jó kézmíveseknek is, ami a költőknek: mindegyik, aki a maga mesterségét jól végezte, azt képzelte, hogy minden más dologban is ő a legbölcsebb...
Tanítója soha senkinek nem voltam: de ha valaki meg akarta hallgatni, mit beszélek, és hogyan végzem hivatásomat, akár fiatal volt, akár öreg, ezt senkitől sem sajnáltam.
Ha azt hiszitek, hogy egyesek megölésével valakit is meggátoltok abban, hogy helytelen éltetekért korholjon titeket, nem jól gondolkoztok.
Úgy gondolkodtam, hogy inkább a törvény és igazság oldalán várom be a veszélyt, semhogy csak azért, mert a börtöntől vagy a haláltól félek, veletek tartsak, mikor jogtalanságot akartok elkövetni.
