Kolozsvári otthonosságomra több mint fél évszázad elteltével tekinthetek vissza, az után, hogy szegedi diákkoromban a Korunkhoz bejáratos lettem. A szerkesztőségbe és a zenés-verses szombat délelőtti tárlatmegnyitókra, de nem a folyóiratba: a diktatúra bukásáig hivatalosan egy voltam a nagy számban érkező idegenek közül Helgából, ahogy Magyarországot nevezte a Securitate. Kolozsvári epizódom azóta folytatásos regénnyé terebélyesedett, amit máig olvasok és írok. Ebből a regényből lett ez a könyv is, amely a Korunkban napvilágot látott több mint félszáz tanulmányból, esszéből kínál válogatást – összefoglalókat és közelképeket az erdélyi magyar művelődés 20. századi történetéből: az irodalomalapítás Trianon utáni hőskorszakáról, Bánffy Miklósról, a transzilvanizmusról és az Erdélyi Fiatalokról Jakabffy Elemér, Mikó Imre, Ligeti Ernő és Jancsó Béla, László Dezső, Méliusz József arcvonásaival, élő és holt barátokról: Bálint Tiborról, Páskándi Gézáról, Láng Gusztávról, Kántor Lajosról, Gáll Ernőről, Fábián Ernőről, Gálfalvi Györgyről, Markó Béláról, Cseke Péterről. A Korunkban mindig arról írhatok, ami foglalkoztat, máskor mások könyvéről, mások az enyémről, ők nekem, én nekik. Köszönöm, hogy a lapban otthon lehetek, a szabad bejárás és a fogadtatás nem eléggé megbecsülhető kincs a zárt ajtók korában.
