1947 márciusában születtem, de szülőhelyemet csak 2024 tavaszán ismerhettem meg. Nem én vagyok az egyetlen a háború után született nemzedékben, aki csak évtizedekkel később járt korai élményei helyszínén, s felnőttként talált rá valódi gyökereire. Apám magyar huszár volt, anyámmal abban a menekülttáborban találkoztak, ahol húgaimmal együtt megláttam a napvilágot. Ötéves voltam, amikor az osztrák táborral együtt nemcsak Európát, de mindent magunk mögött hagytunk, s bevándorlóként megérkeztünk Amerikába. Új otthonunk egy clevelandi lakótelep lett, ahol hamar megtanultam, hogy az erőforrások elosztása legtöbbször nem igazságos, s később azt is felismertem, hogy az emigráció megfosztja az embert a társadalmi, a humán és a pénzügyi tőkétől egyaránt. Arra csak hosszú évek után jöttem rá, hogy az egyetlenként megmaradt kulturális tőkére miként lehet építeni.
A járatlan úton indultam el, s az elmúlt hét évtizedben minden útelágazásnál a kevésbé kitaposott ösvényt választottam. Ebben a könyvben elmesélem, hogy kikkel találkoztam az utamon, és hogyan alakítottam az útitársaim körét. Úgy hiszem, hogy kortársaimnak és az emigrációban nevelkedett magyaroknak éppúgy érdekes lehet a történetem, mint azoknak a fiataloknak, akik még éppen csak elkezdték járni a maguk útját.
ÁCS ZOLTÁN közgazdász 1947-ben született egy villachi menekülttáborban, a családja 1952-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba. A Clevelandi Állami Egyetem elvégzése után New Yorkba költözött, ahol PhD-fokozatot szerzett közgazdaságtanból a New School for Social Research intézetben. Oktatott többek között a London School of Economics és a George Mason Egyetemen, vendégprofesszor volt a londoni Imperial College Business Schoolban és a Pécsi Tudományegyetemen. Nemzetközileg jegyzett és megbecsült szakemberként számos elismerésben részesült, 2023-ban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-érmével tüntették ki a közgazdaságtan területén nyújtott kimagasló teljesítményéért.
