Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban.
A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott.
